Csaknem 170 millió forint támogatás kiemelt művészeti célokra
2016. szeptember 12. 14:21

A professzionális színház- és táncművészeti szervezetek, illetve zenekarok és énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 168,5 millió forinttal támogatja.

A professzionális előadó-művészeti szervezetek összesen 112,3 millió Ft millió forintra pályázhattak. Ebből a határon túli színházak vendégjátékainak befogadására 25 millió, saját produkciók belföldi vendégjátékának támogatására 20 millió, külföldi vendégjátékok megvalósításának finanszírozására pedig 10 millió forint állt rendelkezésre. A független színházi társulatok kiemelkedő színvonalú produkcióinak vendégül látására 10 millió forintra pályázhattak a színházak.

A kortárs magyar drámák születését és bemutatását ösztönző Katona József produkciós pályázat keretösszege 18,8 millió, a kortárs bábszínházi művek megszületését, illetve bemutatását támogató Weöres Sándor bábszínházi pályázaté pedig 15 millió forint volt.

A színházi nevelési programban, drámapedagógiai foglalkozásokon részt vevő színházi munkatársak képzését 9 millió, a színházak akadálymentesítésének megvalósítását 4,5 millió forinttal támogattuk.

A hazai professzionális táncművészeti szervezetek új produkcióinak létrehozására, magyarországi és külföldi vendégjátékra, táncművészeti fesztivál, szemle, tematikus előadás-sorozat szervezésére 37,2 millió forint állt rendelkezésre.

A kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező zenekarok és énekkarok 19 millió forint keretösszegre pályázhattak külföldi fesztiválon, vendégjátékon, koncertturnén való részvételre, illetve ifjúsági koncertek, kortárs zenei bemutatók megrendezésére.

A részletes döntési listák itt olvashatóak. 

Forrás: EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság