A Maros Művészegyüttes ünnepi műsora
2016. április 04. 08:07

Az ünnephez méltó műsorral zárult a 2016. március 15-i rendezvények sora Zalaegerszegen. A marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes tavaszi turnéja alatt érintette a zalai megyeszékhelyet is. Tudvalévő, hogy a két város szoros testvérvárosi, művészeti és civil kapcsolatokat ápol. Ennek egyik példája volt a mostani vendégszereplés, melynek a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ adott otthont. 

A helyszín azonban szűknek bizonyult az érdeklődéshez képest, növelve ezzel az intézmény közelmúltbeli teltházas programjainak sorát. Az előadást Varga János, a Zalai Táncegyüttes Egyesület vezetője, koreográfusa rendezte.

 

A program címét – Szép piros hajnalban – egy archaikus népi imáról kapta, mely elhangzott a többségében magyar tematikájú folklór műsorban. E mellett még táncszínházi feldolgozással aláfestett balladák elevenedtek fel. Többségében azonban lendületes erdélyi néptáncot láthatott a teltházas közönség, mely még a pótsorokat is szép számmal megtöltötte. A műsor végén pedig egy román kolinda – A kilenc csodaszarvas – bemutatása adott lehetőséget a nemzetközi kitekintésre.

 

A színvonalas műsort, melynek végén több ráadást is kitapsolt a közönség, élő adásban közvetítette a Magyar Televízió is.

 

A tánckar és zenekar alkotta csapat, melyet a legjelentősebb erdélyi hagyományőrző csoportok között jegyeznek, tizenkét napos magyarországi turnéja során két műsort mutatott be. A tizenkét fellépés között volt még egy zalai helyszín, Zalalövő, 2016. március 20-án.

 

Bánfi Katalin