Ságról elszármazottak a Kapunyitogatón
2015. július 14. 12:12

A simasági Művelődési Ház kapuit tárta ki a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája és a helyi önkormányzat szombaton délután a falu lakói és a Ságról elszármazottak előtt. A tikkasztó hőség ellenére is valósággal zsibongott a ház és az udvara az együttléttől, találkozástól izgatott simaságiak hangjától.

Simaság krónikájának lapjait 750 éve írják a Festeticsek, tudósok, művészek és lokálpatrióták. A település jó hírét a világ minden tájára szerte vitték már Simaság szülöttei, akiket közös ünneplésre invitált a Nemzeti Művelődési Intézet és a helyi önkormányzat.

A Kapunyitogató Programsorozat ötödik állomására érkezett 2015. július 4-én a simasági Művelődési Házba. Elsősorban azért esett a választás Simaságra, mert gazdag múltja mellett a község értékeire alapozva szeretné jövőjét, fennmaradását és fejlődését biztosítani.

Az „Életünk darabkái” című fotó-, és a régi konyhákat idéző eszközök kiállításának megszervezésében közreműködött a falu apraja-nagyja. Mindenki hozzá szerette volna tenni azt, ami szülőfalujához köti és amit különösen értékesnek gondol. A helyi értéktár bizottság tagjai kapták azt a feladatot, hogy rendszerezzék az összegyűlt anyagot és a rendezvény végeztével is megőrizzék, és később hozzáférhetővé tegyék a simaságiak számára.

Az első simasági Kapunyitogató során fellépők – a népzenét, megzenésített verseket előadó Regős Együttes, az Ungaresca Senior Néptáncegyüttes és a vásári komédiákat bemutató Sok-Szín-Pad - az amatőr művészeti tevékenységek gazdag tárházát mutatták be a helyieknek. Akik kedvet kaphattak egy hasonló hagyományőrző, értékteremtő, az egyén lelki egészségét is segítő közösség létrehozására. Simaságon a helyi énekes-táncos csoport, a Sági Sztárok is toboroztak maguk közé új tagokat ez alkalommal.

A második Kapunyitogatóra októberben kerül majd sor, amikor kifejezetten a falu múltja és a Simaságról indult, világhírnévre szert tett tudósok, művészek életművei adják a témát az előadásokhoz.

 

Éles Krisztina