Kitüntetések az államalapítás ünnepe alkalmából
2016. augusztus 19. 10:31

Kitüntetések az államalapítás ünnepe alkalmából

Augusztus 18-án Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten a Pesti Vigadó épületében állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át az államalapítás ünnepe alkalmából. Lázár János ünnepi beszédében kiemelte, hogy legkiválóbb honfitársaink egyéni teljesítménye végül közösségi élménnyé válik, s beszélt a közösségi művelődési szakma megújulásának szükségességéről is. 

A miniszter hangsúlyozta, hogy a nemzeti kultúra elérhetővé tételét szolgálja a népművelők, a vidéki kultúrházak, a levéltárosok és a múzeumi szakemberek munkájának elismerése és tudatos támogatása.

Nemzeti ünnepünk alkalmából a miniszter átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt, valamint a Magyar Bronz Érdemkeresztet az arra érdemesült kiválóságoknak.

Népművészet Ifjú Mestere-díjjal hét, Bessenyei György-díjjal öt, Szinnyei József-díjjal négy, Móra Ferenc-díjjal három, Pauler-Gyula-díjjal két, József Attila- és Liszt Ferenc-díjjal egy-egy művészt ismertek el idén.

 NYAKÓ BÉLA, a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója

 

Bessenyei György-díjat kapott:

DIENES MÁRIA ZSUZSANNA, a Kazincbarcikai Egyesületek Fórumának elnöke,
HIDVÉGI JULIANNA, a Dobozi Közösségi Ház és Könyvtár igazgatója,
IGYÁRTÓ GABRIELLA, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója,
NYAKÓ BÉLA, a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója,
SÁRVÁRINÉ RIEDER ZSUZSANNA, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közművelődési szakértője.

 

A díjazottaknak szívből gratulálunk.

 

A kitüntetettek és díjazottak névsora, valamint a rendezvényről tudósítás a Kormány.hu oldalon olvasható.