Baranya rétjei
2016. október 17. 17:02

Baranya rétjei

A Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja „Szomszédnéző” címmel 2016. október 18-19-én hatodik alkalommal rendezi meg a tapasztalati tanulás módszertanára épülő látóútját, mely ezúttal Baranya megye öt településére irányul.

A 22 dunántúli résztvevővel nemrégen sikeresen megrendezett, Nógrád megye négy településére irányuló tapasztalati tanulási program most Baranya megye öt településén folytatódik. Ám ez alkalommal a Dunától keletre eső öt megye polgármestereiből, közművelődési szakembereiből, a helyi civil élet képviselőiből valamint az Intézet megyei módszertani irodájának egy-egy munkatársából áll a „tanuló delegáció”, akik Nagypall, Pécsvárad, Kárász, és Alsómocsolád, valamint egy rövid kitérővel Bikal település település- és vidékfejlesztési, illetve a helyi értékek közösség általi feltárásának és éltetésének jó gyakorlataival ismerkednek meg majd.

A meglátogatandó településeken eltöltött 3-3 óra időkeretben a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy az önkormányzat mely intézkedései mutatnak a település megtartó erejének növelése, és az otthonosság irányába? Milyen jövőképe van az önkormányzatnak a település különböző rétegeire és korosztályaira vonatkozóan? Milyen sikeres programjaik voltak ezek szolgálatában az elmúlt időszakban? Hogyan sikerül a lakosságot bevonni a fejlesztési folyamatokba? Különös tekintettel a fiatalokra és középkorúakra vonatkozóan. Mit jelent a település,  illetve az önkormányzat számára a civil kezdeményezésekkel való együttműködés? Milyen előzményei voltak, és hogyan indultak el a település helyi értékeinek feltárásában, azok megismerhetővé, láthatóvá és élővé tétele érdekében?

A rövid séta a településen, azon intézmények és közösségek meglátogatása, melyek egy-egy fejlesztési program eredményeit tükrözik, választ adhatnak a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád megyei résztvevők számára, hogy zöldebb, és ha igen, miért zöldebb a szomszéd rétje?

Katona Mária