Hermann Attila adatlapja

Személyes információk

Hermann Attila
Szervezeti egység:Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája
Beosztás:módszertani referens
Telefonszám:36-30-447-4108
E-mail cím: Megjelenítés

Bemutatkozás

 

2001-ben szereztem történész, történelemtanári diplomát a Debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem BTK történelem és tanárszakán, majd ugyanitt másoddiplomát kaptam  a Művelődési és felnőttképzési menedzser szakon 2003-ban. Az egyetemi évek alatt két specializációt végeztem. Történelem szakon a kezdeményezésemre létrejött „Modernkori hadtörténet” elnevezésűt, a szociológia tanszéken pedig az Európai Unióról, „Európa-tanulmányok” címmel.

 

Szakmai munkámat 2003-ban a Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézetben kezdtem, és azóta is folyamatosan Hajdú-Bihar megye közművelődéséért dolgozom. Tevékenységeim közül kiemelkedő helyet foglal el az amatőr művészeti csoportok gondozása, színjátszó és bábművészeti találkozók, egyéb nagyrendezvények szervezése.

 

2008-ban „Minőségfejlesztés a közművelődésben: Önértékelés a közművelődési szervezeteknél” tanúsítványt, 2010-ben a „Közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért” tanúsítványt, 2011-ben „Kiállítás rendező és szervező” tanúsítványt szereztem.

 

2003 óta a Népművelők Hajdú-Bihar megyei Egyesületének tagjaként tevékenykedem, titkári teendőit látom el, 2013 óta a Népművelők Országos Egyesületének ellenőrző bizottsági tagja vagyok.

 

A kulturális közfoglalkoztatás kapcsán részt vettem a „Kulturális közösségszervezés alapjai” elnevezésű oktatási programban oktatóként 2014-ben és 2015-ben.

 

Hagyománytisztelő, értékőrző szemléletemnek köszönhetően nagy örömmel végzem  a helyi érték feltárását, népszerűsítését.

 

A munkám mellett az I. és II. világháború magyar vonatkozású történéseiben végzek kutatómunkát, ennek eredményeképpen két kiadásban is megjelenhetett a „Csak előre, édes fiam…” című kötet, aminek társszerzője vagyok. A könyv a háború alatt viselt sapkajelvények ismertetésén keresztül mutatja be a hadieseményeket, hadtesteket. A második, javított, bővített kiadás a Nemzeti Művelődési Intézet gondozásában 2015-ben látott napvilágot.

 

A közösségi művelődésben és a kutatómunkában végzett állandó értékkeresésem alakította ki bennem hitvallásomat is:

 

„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”